Napelemes Tetőcserép

Tóth Miklós, magyar feltaláló világszabadalma a napelemes tetőcserép. Legfontosabb tulajdonsága, hogy egyszerűen telepíthető, esztétikus és a könnyen bővíthető: négy cserép már meghajt egy számítógépet, 15-20 cserép a hűtő és a televízió számára is elegendő, míg 100-200 darab akár az egész családi házat képes ellátni.

Működése

A napelemes cserép alapanyaga speciálisan kifejlesztett kompozit, benne szilíciumkristályok segítenek az áramátalakításban. Ennek 10%-kal jobb a fényáteresztő képessége, valamint kétszer hosszabb az élettartalma, mint a kapható napelemes rendszereknek.

Beépített akkumulátorral fogják gyártani, ekkor a napközben megtermelt energiát 8-10 óráig tárolja, vagyis 24 órás felhasználást tesz lehetővé. A napelemes cserép további előnye, hogy nemcsak délben jó a hatásfoka, amikor a nap sugara merőlegesen éri a napelemet, hanem gyakorlatilag reggel héttől délután ötig mindig adódik megfelelő felület.

Így összességében mintegy 60-70%-kal nagyobb az energiahozama, mint a hagyományos terméknek. Ráadásul a visszaverődő fényt is hasznosítja. Minden tetőtípusra felszerelhető, műemléki környezetbe is beilleszthető. Bármilyen formában, méretben és színben gyártható, nincs szükség a födém átalakítására sem.

További előnye, hogy egyenként cserélhetők a cserepek, illetve könnyen bővíthető a rendszer, mivel az egyes elemek vezeték nélkül is összekapcsolhatók, teljesítményük összeadódik. A meghibásodásról a cserép világító éle tájékoztat, ezután a megrongálódott darab egyszerűen kiszerelhető, így nincs szükség az összes elem cseréjére.

Ezzel szemben a hagyományos kiépítésű napelemek javításakor gyakran az egész egységet kicserélik. A napelemtáblák sorba vannak kapcsolva, ezért ha a rendszerből egy napelem is megsérül, a működés megszakad.

Az Otthon TV műsora a napelemes tetőcserépről (2010)