Infrafűtés

Az infrapanelek a Naphoz hasonlóan infravörös sugárzást állítanak elő mesterségesen. Az elektromos fűtés egyik fajtája.

Előnyei

Nem csak fűt, de jó hatást gyakorol szervezetre is. Mivel 80 százalékban a környező tárgyakat (falakat, bútorokat, élőlényeket) melegíti az infra, ezért nem kering a levegő, és vele együtt a por sem. Ugyancsak ennek köszönhető, hogy nem szárítja a lakás levegőjét, mint például a radiátor és a konvektor. Mindemellett szinte észrevehetetlen, ugyanis működése sem hanggal, sem szagokkal nem jár.

Az infrafűtés egyszerűbben és hatékonyabban szabályozható, mint a radiátoros és konvektoros fűtési megoldások. Egy jól telepített infrapaneles fűtés akár 30-40 perc alatt felmelegíti a lakást.

Hátrányai

A felvett, valamint a leadott teljesítménye közel azonos, míg a korszerű fűtéstechnikai megoldások némelyike akár 3-4-szer több hőenergiát ad le, mint amennyi elektromos áramot használ. Ugyanakkor az infrapanel 19-20 Celsius fokos hőmérsékletnél is képes olyan hőérzetet kelteni, mintha melegebb lenne a lakásban: a falak melegebbek, mint a szoba levegője, valamint a testünk is képes közvetlenül az infravörös sugarakból felvenni a szükséges hőmennyiséget.

Költsége

Infrapanel telepítése előtt érdemes elvégeztetni az adott épület hőszükségletének felmérését, ugyanis a megfelelő hő- és komfortérzet, valamint a gazdaságos üzemeltethetőség csak jól méretezett rendszer esetén érhető el. Hőszükséglettől és panelminőségtől függően négyzetméterenként 9-15 ezer forint közötti összegre tehető a beruházás. Ennél pontosabbat helyszíni felmérés után lehetne mondani, ami viszont sok cégnél ingyenes! Ebben az árban nem csak a panelek és a beszerelés van benne, hanem a termosztátok és az érzékelők-, valamint az elektromos hálózat megfelelő kiépítése is.